Jó tanuló, jó sportoló díjátadó – (2025)

Idén iskoláskorúvá vált a díj, immár hatodik alkalommal adtuk át azt. Az eredeti díjat az iskolai sportcsarnok névadójának, Patonyi László tanár úrnak köszönhetjük, ő vetette fel először a díj ötletét. A Tanoda megújította ezt a hagyományt 2020-ban.

Idén a díjak, jutalmak átadásában segítségemre volt a 2020-ban nyertes Szarka Norbert, iskolánk volt sportolója, tanulója, ma a SzISE edzője. Az ünnepségen szeretettel szólt a mostani diákokhoz, felelevenítette diákéveit és elmondta, most a Testnevelési Egyetem végzőseként milyen tervei vannak.

Az idei jelöltek az alábbi diákok voltak:
Tóth Nóra, Szűcs Bálint, Szokoli Szilárd Attila, Ritzl Nikolett, Losó Zsombor, Garda Sára, Fésü Boglárka, Bogdán Orsolya, Berceli Nikolett, Bagdács Szonja az idei jelöltek.

A díjazott tanuló neve felkerül vándorkupára, valamint saját kupát és ajándékutalványt is kapott. A 8.-9. jelölt és a díjazott Pirex ajándékutalványokat is átvehetett.

  1. Tóth Nóra:
    Kispest női kézilabda csapatának játékosa, NB2 felnőtt bajnokságban a 3. helyezett csapat tagja, valamint nemzetközi kupán többször is 2. helyezett csapat tagja, tanulmányi eredménye kiemelkedő, 12 éve sportol versenyszerűen. A sport motiválja a mindennapokban, ha valami fáj, vagy valaminek örülni tud, azt itt tudja átélni maximálisan. Terveiben szerepel a gyógytornász, vagy gyógymasszőr pálya.
  2. Szűcs Bálint:
    220 mérkőzésen játszott, a SZISE labdarúgója, de rendszeresen úszik, fut, biciklizik és régebben dzsúdózott is, ami saját bevallása szerint fegyelmezettebbé tette. 11 éve sportol, a csapat hangulata, az összetartozás motiválja. Legnagyobb élménye igaz, hogy egy vereség volt, de nem tudtak teljes csapattal kiállni, és mindenki apait-anyait beleadott, és ez volt a legnagyobb élmény.
  3. Szokoli Szilárd Attila:
    Az FTC U19-es focistája, aki apukája nyomdokain indult el a futball felé, habár más sportokat is kipróbált előtte. Példaképe a bátyja, és az élete a foci, ez számára egy életforma. Bár sérülései miatt komoly műtéteken is átesett már, az NB1-ben való szereplés, és a válogatott csapatának tagja lenni jelenti számára a távolabbi terveket.
  4. Ritzl Nikolett
    13 éve akrobatikus rock and rollozik, világversenyekre 5 éve jár. Nagyon szeret táncolni, a zenét is nagyon szereti és nagyon sok igaz barátot tudott szerezni a tánc által. Legnagyobb élménye az volt, amikor egy világversenyen a gálán 15 ezer ember előtt táncolhatott a csapatával. Világ és Európa bajnokságokon 4. és 5. helyeken szerepelt eddig csaptával. Leginkább az edzői a példaképei, lehet, ő is azt szeretne majd lenni.
  5. Losó Zsombor:
    Zsombor egészen kiváló eredményeket ért el csapatával a vízilabda sport területén. Országos Ifjúsági Magyar Bajnokságon 1. helyezett, BENU Ifjúsági Magyar Kupán 3. helyezett, 12. a osztályos tanuló volt tavaly, idén sok sikert kívánunk a szakmai vizsgájához.
  6. Berceli Nikolett:
    Női NB II. Keleti csoportjában játszó Gödöllői Sport Klubjának játékosa, 167 mérkőzésen játszott már. 6 évesen már versenyszerűen úszott, majd a kézilabda, végül 11 évesen a futball következett. Kapusként izgalmas kihívás számára a csapatot motiválni, jó érzéssel tölti el, ha látja a csapatösszhangot, a küzdeni akarást a többieken. Szerinte a sport kitartásra, a nehéz pillanatokon való túllépésre, a csapatsport pedig az együttműködésre tanít meg.
  7. Bogdán Orsolya:
    Fő sportja a kézilabda, 8 éves kora óta sportol versenyszerűen. Minden nap van edzése, kisebb nagyobb célok kitűzésével motiválja magát. 2022-2023 szezonban az Országos Bajnokság bajnokcsapatának tagja volt a Szeged csapatában. 2023-ban Szegedről átigazolt a Ferencvároshoz, ez lendítette túl egy nagyobb mélyponton. Szerinte a sport megtanít felkészülni a küzdésre, kitartásra, alázatra, fegyelemre, együttműködésre, veszteségre és győzelemre. Célja, hogy válogatott kézilabdás legyen.
  1. Garda Sára:
    Edzőjének szavait idézem:
    Az MTK Budapest Zrt. leány U19-es akadémiai csapatának a csapatkapitánya volt a 2024/2025-ös szezon során. Az elmúlt szezonban kiválóan fogta össze a csapatot a pályán és az öltözőben egyaránt. Ennek köszönhetően az MTK Budapest leány U19-es csapata a kiemelt akadémiai bajnokságban az idei bajnoki évben a harmadik helyet érte el. Sára valamennyi mérkőzésen pályára lépett és ezeken a meccseken kiemelkedő teljesítményt nyújtott védőként. Teljesítményével nagyban hozzájárult a bronzérem megszerzéséhez. A mutatott játékával felhívta a felnőtt NB1-es csapat vezetőedzőjének a figyelmét is és többször is edzhetett a felnőtt csapattal. Az edzéslátogatottsága kiemelkedő volt, csupán néhány edzésről hiányzott betegség miatt. Szorgalmával példát mutatott valamennyi játékostársának.

    Osztályfőnöke jellemzése:
    Sára kivételesen fegyelmezett, céltudatos és elkötelezett diák, aki tanulmányi, sportbeli és közösségi tevékenységével egyaránt példaként állítható kortársai elé. Tanulmányi eredménye évek óta kiemelkedő, amit nem csupán a jegyei, hanem a tanórákon való aktív részvétele, felkészültsége és szorgalma is igazol. Minden tantárgyban megbízhatóan teljesít, a kihívásokat nyitottsággal és felelősségteljes hozzáállással kezeli. Szellemi érettsége és tanuláshoz való viszonya különösen dicséretre méltó.
  1. Fésü Boglárka:
    Edzőjének szavait idézem:
    Fésü Boglárka 17 éves, 5 éves korában ritmikus gimnasztikával kezdte pályafutását, majd 9 évesen váltott a Fit Kid sportágra és azóta is a ProFITeam Életmód Egyesület oszlopos tagja. Úgy gondolom, hogy nálunk töltött 8 éves pályafutása során, a Fit Kid Európa Bajnokságokon szerzett dobogós helyezései, országos Grand Prix bajnoki címei és diákolimpiai győzelme és mindemelett példás tanulmányi eredményei a lehető legjobb jelöltté emelik ki.

    Osztályfőnöki vélemény:
    Bogi évek óta kimagasló tanulmányi eredménnyel, példamutató szorgalommal és elkötelezettséggel vesz részt az iskolai munkában, miközben sporttevékenységében is figyelemre méltó eredményeket ér el. Tanulmányi teljesítménye minden tekintetben kiemelkedő: az elmúlt tanévek során kitűnő bizonyítványai hűen tükrözik precíz, rendszeres és lelkiismeretes munkavégzését. Társai körében segítőkész, empatikus, akire bármikor
    számíthatunk közösségi feladatokban is.
  2. Bagdács Szonja
    Osztályfőnök vélemény:
    A tanórákon való részvételt úgy tudta összeegyeztetni a sportolói tevékenységével, hogy mindkettőben a maximálisat tudta nyújtani. A 11. évfolyamot kitűnő tanulmányi eredménnyel végezte el. Német nyelvből és testnevelésből dicséretet kapott. A számonkéréseknél, pótlásoknál soha nem volt kifogás az edzés, edzőtábor vagy verseny. Az osztályközösségbe is igyekezett bekapcsolódni, a közös programokon részt tudott venni. Megbízható, lelkiismeretes diák.

    Edzői vélemény:
    Egyike az MTK evezős szakosztály legsikeresebb sportolóinak, ifjúsági EB bronzérmes és számos országos bajnoki cím tulajdonosa. Folyamatos kemény munkájával és céltudatos hozzáállásával példát mutat fiatalabb társainak, miközben tanulmányait is kiválóan folytatja. Nem kérdés számára a továbbtanulás sem, melyet sportkarrierjével párhuzamosan szeretne majd folytatni. Szonja az evezés előtt 8 évig tornázott, a válogatott színeiben vízre szállni számára a legnagyobb élmény. Országos bajnokságon egyéniben 1. helyezett, Ifjúsági Európa Bajnokságon párosban 3. hely, az Ezüstnégyes Tehetségprogramba bekerült támogatott versenyző. (Az evezésben sporttársa, a hajóban párja Szente Dóra, ugyancsak iskolánk, immár 13. b osztályos tanulója.)

Gratulálunk Bagdács Szonjának, aki az idei év nyertese lett, valamint minden
jelöltünknek további sok sikert kívánunk!

Pályázati felhívás – Jó tanuló, jó sportoló!

Kedves sportoló diákunk!

A Tanoda Jobbító Alapítvány már öt éve díjazza a legjobb tanulmányi és sport
eredményeket elérő, valamint a közösségi munkában is részt vevő tanulóinkat! A tavalyi díjazottról és indulókról itt olvashatsz!

A 2025/26-os tanévnyitón, a díj 5. szülinapján, e különleges alkalomból az első három kiválasztottat díjazzuk!

A díjat megnyerő diákunk neve felkerül a vándorkupára, és egy saját kupával és értékes ajándékokkal is  gazdagabb lesz!

Pályázz és légy ott a díjátadón a díjazottak között!

A pályázat beadása elektronikusan történik a következő linken:

Határidő: 2025. július 31.

A Jó tanuló, jó sportoló díj jelöltjei és díjazottja

Ami közös bennük:

Mindannyian kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, részt vesznek az iskolai életben és kiemelkedő sporteredményekkel büszkélkedhetnek.

Kik is ők?

Nagy Sándor Máté 12.a osztályos tanuló,

választott sportja a kézilabda, amelyben csapatával országos első helyet szereztek, nemzetközi kupán is első és harmadik helyezést értek el. Osztályfőnöke megbízható, magas intelligenciájú, társai elé igazi példaképként állítható emberként jellemezte.


Lakatos László 12. a osztályos tanuló,

választott sportja a labdarúgás, a Vasas Kubala  Akadémia tagja. MLSZ országos kiemelt bajnokságon 8. helyezett le csapatával, a Magyar Bajnokságon szintén. Osztályfőnöke szorgalmát emelte ki jellemzésében.

Molnár Liána 10. a osztályos tanuló,

osztályfőnöke így mutatta be: Segítőkész, mindent megtesz az osztály érdekében. Azonnal elvállal minden feladatot, képviseli az osztályt, bármit rá lehet bízni.
A Rúdsport képviselője;  a Magyar Sport bajnokságon egyéni  3. helyezést ért el, a Magyar Art bajnokság szintén egyéni 3. helyezést szerzett.
Európai versenyeken 4.  7. és 9. helyezést is elért már sport és művészet kategóriában. Edzője nagyon szép jellemzést írt róla.

„ Lia a nálunk töltött majd 2 év alatt óriási mentális és fizikai fejlődésen ment át. Megtanult csapatban dolgozni annak ellenére, hogy a mi sportunk egyéni. Rengeteg energiát tesz a fejlődésébe, segíti a többi versenyzőt is. Megtanulta elfogadni, hogy az emberek néha hibáznak de attól megyünk tovább és semmi sincs veszve. A sok munka gyümölcsét érmekre váltotta és menetel tovább a nemzetközi versenyekre. Mi nagyon büszkék vagyunk rá, hogy minket választott edzőinek.”

Csattos Vivien 10. a osztályos tanuló

Osztályfőnöke  szerint Vivi szorgalmas, okos, jó tanuló lány, amit év végi eredménye is bizonyít. A versenyek miatti hiányzások és rendszeres edzések szerencsére nincsenek negatív hatással iskolai teljesítményére. Amikor lehet, jön iskolába, s kivétel nélkül mindent pótol.
A sok-sok versenyen elért első helyezéseinek ismertetése helyett edzője jellemzése mutatja be leginkább, ki is ő, a sport hogyan van jelen az életében:

“Csattos Vivi 10 éve a tanítványom. Az egyesület legkiemelkedőbb versenyzője. Példamutató magatartása, szorgalma motiváló, a fiatalabb növendékek számára igazi példakép. Edzői ,koreográfusa maximálisan elégedettek munkájával ,nem hiányzik csak iskolai program esetén. Nemzetközi és magyar versenyeken egyaránt eredményes. A munkája gyümölcse érmekben,kupákban és különdíjakban bővelkedik. Egyéniben és duóban versenyzik, de csapatban és formációban is kiemelkedő a teljesítménye. Alkalmazkodó , lojális a társai felé , támogató és igazi húzóerő a csapatban! Lehengerlő előadása, energiája és tű pontos technikája vonzza minden zsűri ,bíró, néző tekintetét ! Vivi türelme, önfegyelme hatalmas segítség hiszen idén nyáron a legkisebbeknek tart edzést a felügyeletem mellett. Ritka az ilyen céltudatos fiatal mint ő, hiszen évek óta tudatosan építi a pályáját, és mindent megtesz, hogy elérje az összes célját, amit kitűz maga elé! Büszke vagyok, hogy ilyen tanítványom lehet.”

A 2023/24-es tanév Jó tanuló, jó sportoló díját Csattos Vivien 10. a osztályos tanuló nyerte el. Gratulálunk neki és további sok sikert kívánunk!

Tanoda Jobbító Alapítvány

Kolozsvári Enikő a 2023. év ‘Jó tanuló, jó sportoló’ díj nyertese

Enikő eddig minden Szent Istvánban töltött tanévét kiváló bizonyítvánnyal fejezett be, miközben a sportban is országos és nemzetközi eredményeket tudott felmutatni. A sok edzés és bajnokság, sosem vetette vissza a szorgalmát és a teljesítményét. Edzője így jellemezte:

“Megbízható, kitartó versenyző, aki több évnyi alázatos munkával verekedte fel magát kategóriájának élmezőnyébe. Az edzéseken lehet rá számítani, csak indokolt esetben hiányzik, edzésmunkájára és az edzésen kívüli életmódjára a tudatosság és a fegyelmezettség jellemző. Példaértékű hozzáállásának és kitartásának köszönhetően az idei évben is Magyar Bajnok lett és egy 3. helyezet Világkupa eredménnyel is büszkélkedhet. Ezen eredményeinek köszönhetően nyár végén a válogatott tagjaként képviselte hazánkat a Isztambulban megrendezésre került Utánpótlás Európa-bajnokságon, ahol 2-3. helyen végzett.”

Gratulálunk!